Mindig tudtam, hogy jó vagyok a tervezésben, szervezésben.

Már gimnáziumban is én voltam az, aki a szerény 17 évével kezébe vette az utolsó osztálykirándulásunk szervezését, és végül egy felejthetetlen utazással zárhattuk a közös éveket.

Arra, hogy jó vagyok a szervezésben, a családom is hamar rájött, így 20 éves koromtól mindig én szerveztem le az éves síeléseket, ami, tekintve, hogy 30+ fő különböző felállásokban való elszállásolását jelentette különböző anyagi megfontolások és igények mellett, nem volt kis feladat. Én mégis mindig élveztem ezeket, így nem tűnt feladatnak.

Viszont sokáig nem tartottam ezt nagy dolognak. Azt gondoltam, ezekre a feladatokra mindenki képes, semmi különleges nincs abban, hogy ezt én meg tudom csinálni. Sokáig emiatt nem is gondolkoztam projektmenedzsment karrierben, hanem az építészet, majd a marketing és gasztronómia terén képzeltem el magam. Míg előbbiről már gimiben lebeszéltem magam, addig a gasztromarketingben egész sokáig részt is vettem egyetemi éveim mellett és után, de már itt is éreztem, hogy engem az új szolgáltatások kitalálása, bevezetése, vagy épp az események megszervezése érdekel igazán.

Amikor a KAPTÁR közösségi irodában dolgoztam, egy kollégám megjegyezte, hogy mennyire jól átlátom a folyamatokat és mennyire hatékonyan tudok megszervezni bonyolult projekteket is. Ez volt az a pillanat, amikor kezdtem felismerni, hogy amit én természetesnek és könnyűnek gondolok, az valójában egy értékes és ritka készség. Ekkor volt egy kis egyesületünk is, ahol pályaválasztási programokat szerveztünk gimnazistáknak, amire úgy alakult, hogy több eseményt is én szerveztem meg, és bonyolítottam le, és azt vettem észre, hogy olyan embereket is el tudok érni és meg tudok győzni arról, hogy vegyenek részt a programokban, akikről senki nem gondolta, hogy igen-t fognak mondani.

Elkezdtem tudatosan keresni azokat a feladatokat, ahol kamatoztathatom a szervezőkészségemet és a problémamegoldó képességemet. Projektmenedzseri pozíciók után néztem, ahol ezeket az erősségeket hivatalosan is elismerték és hasznosították. Az első ilyen pozícióban a Példakép Alapítványnál azonnal otthon éreztem magam, és hamar kiderült, hogy ebben a szerepkörben tudok igazán kiteljesedni. Itt kifejezetten jó volt, hogy sok-sok induló vállalkozással dolgozhattam együtt, ami rettenesetesen inspiráló volt, és sokat tanultam is általuk a vállalkozói létről. Ugyanitt egy hatalmas gála szervezésében is aktív szerepet vállaltam, és sosem felejtem el azt az élményt, amikor végignézhettem, ahogy minden a tervek szerint valósul meg.

A projektmenedzsment nemcsak szakmai kihívásokat jelent számomra, hanem személyes elégedettséget is, hiszen minden sikeres projekt egy-egy újabb bizonyíték volt arra, hogy jól választottam. A szervezőkészségem, amelyet korábban természetesnek vettem, itt igazi értékké válik. Az ügyfelek és kollégák elismerése és visszajelzései tovább erősítettnek abban, hogy ez az én utam.

Az alapítvány megszűnése után egy startup inkubátornál találtam meg a helyem, ahol szerencsére megmaradt az, hogy együtt dolgozhatok startupokkal, és az események szervezését is már-már rutinszerűen űztem itt, viszont emellett a pályázati források menedzsmentje és elszámolása is az én feladatom lett, úgyhogy ezen a téren is rengeteg tapasztalatot szereztem. Ráadásul többször vettem részt befektetői tárgyalásokon is, így egész erős képem alakult ki arról, hogy mit is keresnek egy projektben a tőkések, és ami a legtöbbször hiányzott, az éppen a megvalósító ember volt – valaki, aki nem az adott szakmai kihívásban jártas, hanem az, aki képes lesz hosszú távon is összefogni a projektet, és nem vész el a szakmai kérdésekben.

Az évek során megtanultam, hogy az erősségeink felismerése és tudatos fejlesztése kulcsfontosságú a karrierépítésben. Nem elég csak tehetségesnek lenni valamiben, fontos, hogy ezt a tehetséget tudatosan irányítsuk és olyan környezetet keressünk, ahol kibontakozhatunk. Ma már tudom, hogy a szervezőkészségem és a tervezési képességem nemcsak egy munka részei, hanem egy olyan hivatás alapjai, amelyben megtaláltam a szenvedélyemet.

Ezért lettem projektmenedzser. Mert rájöttem, hogy amit természetesnek és egyszerűnek gondoltam, az valójában egy különleges készség, amely sokak számára értéket jelent. És ez az erősségem tette lehetővé, hogy egy olyan karriert építsek, amelyben nemcsak sikeres vagyok, hanem amelyben valóban jól érzem magam – és amivel ráadásul másoknak is segíthetek az álmaik valóraváltásában.